Hétvégi programajánló 19. – Budapest, Debrecen, Mosonmagyaróvár

Ezen a hétvégén nagyon sok rendezvény lesz országszerte, ez az augusztus 20-i ünnepnapnak és a hosszú, 4 napos hétvégének köszönhető. Augusztus 20-án ünnepeljük I. István király szentté avatását és az új kenyeret. Budapesten a Gellérthegy és környéke lesz a szokásos évről évre visszatérő tűzijáték helyszíne. Olyan sok jó programot találtunk a hétvégére, hogy nagyon nehéz volt a választás. Végül az ország több pontjáról hoztunk néhány programot.

44. Debreceni Virágkarnevál

Augusztus 20-án rendezik meg a 44. Debreceni Virágkarnevált. Debrecenben egész hétvégén lesznek programok, koncertek, előadások kicsiknek és nagyoknak. Minden nap lesz gyerekprogram a Baltazár téren. A sok program közül csak néhányat emelnénk ki.

  • 16-án lesz Vastag Tamás és Magna Cum Laude koncert is több más koncert mellett.
  • 17-én a 90 éves Kodály Filharmonikusok – ünnepi koncertjét hallgathatjuk meg.
  • 18-án többek között a japán Fukuno Gyermek Középiskola Rézfúvós zenekarának műsorát hallgathatjuk, valamint Karneválok tánca – Táncok karneválja előadást tekinthetjük meg az esti órákban.
  • 19-én Böjte Csaba szenteli meg a kenyeret reggel 10 órakor, délután Junior virágkarnevál lesz, este 19 órától pedig Sztárok a téren műsora tekinthető meg.
  • 20-án Virágkarnevál, este pedig tűzijáték

Helyszín:

Debrecen

Jegyárak:

Többnyire ingyenes, de a karnevál útvonalán felállított lelátókról 3600 Ft és 4000 Ft közötti áron lehet megtekinteni a felvonulókat.

elvalaszto-piros
Nyári Fesztivál-Szent István Napok

Ha Debrecen túl messze van, akkor ellátogathatunk Mosonmagyaróvárra is. Nyári Fesztivál – Szent István napok 2013. rendezvényt augusztus 17. és 20. között rendezik itt. Gyereksarok és kézműves foglalkozások is lesznek a rendezvény helyszínein. Néhány nagyobb program a kínálatból:

  • 17-én Experidance: Nagyidai cigányok előadás
  • 18-án Magna Cum Laude koncert
  • 19-én Ákos koncert
  • 20-án Miklósa Erika és a Győri Filharmonikus zenekar koncertje, majd esti tűzijáték

Helyszín:

Mosonmagyaróvár

Jegyárak:

Ingyenes

A program részleteit a rendezvény Facebook oldalán találhatjuk meg:
www.facebook.com/NyariFesztivalSzentIstvanNapok

elválasztó kép
Krisna Búcsú Budapest 2013

Augusztus 17-én rendezik meg 10 és 17 óra között a Krisna Búcsú rendezvényt Budapesten. Ez egy vidám, színes fesztivál színpadi programokkal, kirakodó vásárral, gyerekfoglalkozásokkal. Megtekinthetünk egy hagyományos esküvői tűzceremóniát, felpróbálhatunk indiai ruhákat, szárikat. Lesz látványfőzés és csoportos körbevezetés a templomukban.

Helyszín:

Budapest III. kerület, Csillaghegy Lehel u. 15-17.

Jegyárak:

Felnőtteknek: 1000 Ft
Diákoknak, nyugdíjasoknak: 850 Ft
8 és 14 éves kor között: 350 Ft
8 év alatt: ingyenes

elválasztó
Mesterségek Ünnepe 2013

A közmondás szerint három a magyar igazság és egy a ráadás, így a negyedik programajánlatunk, az augusztus 17. és 20. között megrendezésre kerülő 27. Mesterségek Ünnepe. Itt lehetőség van kipróbálni sok kézműves technikát, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Fellép több együttes és tánccsoport. Megkóstolhatunk többféle kézműves finomságot. Az idei díszvendég Kirgizisztán lesz. A kiemelt téma a gyapjú, a gyapjúfeldolgozás. Az Oroszlános Udvar műhelybemutatóin a szövés, viseletkészítés, hímzés, csipkekészítés, nemezelés titkait is elleshetjük.

Helyszín:

Budavári Palota

Jegyárak:

1 napos belépőjegy felnőtteknek : 2000 Ft
1 napos kedvezményes jegy (4 – 14 éves korig és nyugdíjasoknak): 1000 Ft
1 napos családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek): 4600 Ft
1 napos családi jegy (2 felnőtt és 3 gyermek): 5300 Ft
1 napos családi jegy (2 felnőtt és 4 gyermek): 6000 Ft
4 éves korig a belépés ingyenes

4 napos belépőjegy felnőtteknek: 5000 Ft
4 napos kedvezményes belépőjegy (4-14 éves korig és nyugdíjasoknak): 2500 Ft

Részletes információk a programokról és a helyszínekről a rendezvény weblapján találhatóak:
mestersegekunnepe.hu
Mesterségek Ünnepe 2013 programfüzet – letölthető