Az a jó a nyárban, hogy az ember bátrabban vág neki az ismeretlennek. Megyünk, aztán majd csak lesz valami. Pont így jutottunk el Noszvajon a Rozmaring étterem teraszára -semmit nem tudtunk róla, nem volt tervben, egyszerűen csak itt lyukadtunk ki. De milyen jól tettük!
Noszvaj az országnak abban a szegletében van, amerre nem gyakran járunk. Eger és Bogács között félúton, kanyargós, erdős út vezet oda. Annyit tudtunk róla, hogy az egri borvidékhez tartozik, valamint hallottunk a barlanglakásokról, melyek a XIX. században válhattak elterjedtté, a könnyen megmunkálható riolittufa és a mélyszegénység okán. Most alkotóházként éli reneszánszát az a rész, ahol mi jártunk, de bizony vannak olyan barlanglakások, ahol még most is élnek emberek. 
Nem kicsi túra után úgy éreztük, menten éhen halunk. A társaságunkban lévő 7 gyerek ennek elég nyilvánvalóan adott hangot, bementünk hát a postára, hogy megérdeklődjük, hova érdemes menni. Ott ajánlották a Rozmaring éttermet. Bár újabb, kb. 2 km-es túra várt ránk, egyáltalán nem bántuk meg.
Az mindjárt látszott, hogy ez az étterem amolyan becsületbeli ügy az üzemeltetők számára. Nem kommersz rántott hús-sajt-gomba vonalon mozgott az étlap, választékként csülköt, süllőt éppúgy kínálnak, mint vadhúst. A limonádé-ajánlat is olyan, mintha a legkedvesebb családtagjainkat kínálnánk: zöldalmás, bodzás, áfonyás ízű és tartalmú, nagyon finom italokat kaptunk mentával, citromfűvel, lime-mal, naranccsal.
A java még csak ezután következett. Ettünk levest, mert szeretjük, na meg tényleg éhesek voltunk. Az étlapon szerepelt egy olyan menüpont, hogy Krémlevesek -napi ajánlat. És ez jó. Mert abból fő a leves, ami épp frissen került be a konyhába. Ez most épp gomba volt, amit apró pirítósokkal (avagy krutonnal) szervíroztak, melyekre sajtot olvasztottak, és megszórták póréhagyma-csírával. A gombakrémleves színe is arról uralkodott, hogy se nem rántották, se nem habarták, hanem önmagával sűrítették.
Főételként én csirkefalatokat ettem édes-csípős mártogatóssal, salátával. Hihetetlen örömmel tölt el, amikor egy amúgy semmilyen ételnek íze van. És ennek volt! A csirkének épp úgy, mint a salátának -nem pusztán zöld volt, hanem ízes, erős, roppanós, a legfinomabb rukkolával, amit az idén ettem.
Sokan voltunk, sokfélét is ettünk, pl. csülköt tormás-tejfölös mártással (ez kóstoltam, valami fenséges volt), vaddisznókarajt, lassan sült szűzérmét, a gyerekek pizzát -na de milyen pizzát! Vékony, jól megpirult tésztán (pont, ahogy szeretem) rendes, nem teszkógazdaságos sonkával bőven megrakva. Mert nem csak az éttermi ételekhez, hanem a pizzához is remekül értenek a Rozmaring szakácsai, üzemeltetői.
Ha Noszvajon jártok, ne hagyjátok ki a helyet. Lehet, hogy elsőre nem lesz könnyű megtalálni, de érdemes felkeresni!
A végén pedig igyunk egy édes Rozmaring kávét 😉
