A Játékkészítő – a lányaim szemszögéből

A karácsony nálunk nem csak a kézzelfogható ajándékokról szól, hanem élmény-ajándékokról is. Került a karácsonyfa alá néhány színházjegy is a Játékkészítő 2014. december 27-i előadására. A lányaimat megkértem, hogy meséljenek az élményeikről, hogy miként látta ugyanazt az előadást egy egyetemista, egy középiskolás és egy általános iskolás.

A Játékkészítő
Karácsonyi ajándék a lányaimnak

Élménybeszámoló a Játékkészítő című darabról egy érettségi előtt álló tizenévestől

Hónapok óta hallhattuk és láthattuk az idei év vélhetően egyik legnagyobb színházi produkciójának reklámját, és természetesen az ikonikus piros szemüveget is már mindenki felismeri. Aki esetleg ennyiből nem találta volna ki, a Játékkészítőről írok. 2014. végén, csupán 4 napig összesen 12 előadáson lehetünk részesei a csodának, ami az előadás közben ragad magával. Magács László rendezésében elénk tárulkozó zenés akciómese rengeteg ismert arcot sorakoztat fel, és mindenféle látvány elemet ötvöz az előadásban.

Tüskecsarnok

Divinyi Réka – forgatókönyvíró és dramaturg – a felgyorsult világunkba helyezte a történetet, ahol Peti egykori mesehősei szeretnének ismét kedveltek lenni, hogy a meseügynökség ne küldje őket a Feledés kútjába. Malacka, Aranyka és a Háromfejű sárkány Hüvelyk Matyi társaságában felkeresi a Játékkészítőt, hogy készítsen belőlük menő játékot, hogy újra felismerjék őket a gyerekek. Ehhez persze Peti segítségét kérik. A mesehősök rengeteg kalandon vesznek részt és ki kell állniuk az eléjük tárulkozó megmérettetéseket.

Különösen tetszett nekem, hogy a nagyvilágból ismert arcok stílusához lett alakítva az általuk játszott szerep a színpadon. Például Nagy Feró Rettentő Borodin szerepében nem meglepő módon a rock műfajában szólal meg, és a Király testvérek sem egy szolid duettet adnak elő.

Ami leginkább magával ragadott a Tüskecsarnokban töltött 3 óra során kétség kívül a varázslatos látvány elemek. Ez alatt a színpad hatalmas 3D díszleteire, elragadó fénytechnikára és a színpadon elénk tárulkozó mutatvány elemekre gondolok. Illetve az óriási kivetítőre, ami az alapját adta a jeleneteknek.

Pozitív volt számomra, hogy a Játékkészítő stábja igyekezett a modern világra szabni a színdarabot. A marketing kifogástalan, és a látvány is jóval felülmúlta várakozásaimat. A betétdalok tökéletesen voltak elhelyezve, és élvezhető volt a sokszínűség minden téren.

Az előadás közben többször is bevonták a nézőközönséget kreatívabbnál kreatívabb módon. Ezzel is még egyedibbé téve az amúgy is különleges „Játékkészítő élményt”.

Természetesen mindennek van negatív oldala, így ennek a produkciónak is. A történet maga nincs teljesen kidolgozva, és voltak pontok, ahol kicsit elvesztettem a dolgok hogyanját és miértjét. Persze ezt ellensúlyozta az elragadó látványvilág, a szórakoztató színészi játék és a kellemes színházi atmoszféra, amit a stadionban alakítottak ki.

Továbbá pozitív volt a rendezvény operatív lebonyolításának gyorsasága és átgondoltsága. Hamar bejutottunk a nézőtérre és rengeteg segítőkész hostess igazított minket útba, ha eltévedtünk volna.

Összességében egy rendkívül igényes produkció részese lehettem. Mindenképp azt kell mondanom, hogy megérte a várakozást, és nagyon jól éreztem magam a Játékkészítő legelső előadásán.

elvalaszto-piros

Élménybeszámoló a Játékkészítő című darabról egy húszonéves egyetemistától

Nézőtér

Összességében élvezetes volt A Játékkészítő. Legjobban a darab látványvilága nyerte el a tetszésemet: a jelmezek csodálatosak, igazán mesébe illőek voltak. A zenés részeket a háttértáncosok akrobatikus trükkjei tették igazán lendületessé a pörgős ritmus és szellemes dalszöveg mellett. Ügyesen vonták be a közönséget az előadásba. A történet érdekesen indult (bár felnőtt fejjel egyértelműen abszurd a kerettörténet néhány részlete), a karakterek interakciói és megszólalásai szórakoztatóak voltak, sokat nevettem rajtuk. A történet lezárása azonban kicsit sablonosan hatott, nem volt igazán meglepő.

elválasztó kép

Élménybeszámoló a Játékkészítő című darabról egy általános iskolástól

Nekem a játékkészítő nagyon tetszett. Szerintem az előadásban a díszleteknek sikerült átadnia meseország hangulatát. A dalbetéteknek is volt értelme, és nem csak olyan volt, hogy „spontán énekeljünk valamit”. Egy kicsit meglepődtem, hogy a Játékkészítő nem volt olyan kedves, mint várnánk. Sajnáltam, hogy a piros szemüvegnek nem volt olyan nagy jelentősége. A vége egy kicsit sablonos lett, de egészében nézve a darab izgalmas volt. Nekem nagyon tetszett, hogy a közönséget is bevonták a darabba, hogy a csónak és a sárkány a közönségből bukkant elő. A jelmezek szépek voltak. Ha tehetném, újra megnézném a Játékkészítőt.

Hivatkozás:

www.ajatekkeszito.hu