Vass Virág: Sohaférfi

Vass Virág neve elsősorban a Nők Lapja és az Elle újságokból lehet ismerős. Egyedi stílusa, ütős szövegei már újságíró korában előrevetítették írói karrierjét. Könyveit mondhatjuk szerelmes regényeknek, lektűröknek, vagy ma divatos kifejezéssel élve chick lit-nek. És igencsak rosszul tesszük, ha fanyalgunk a műfaj láttán.

vass-virag-sohaferfi

Vass Virág könyvének főhőse Ádám, a sikeres forgatókönyvíró és Éva, a frissen elhagyott, helyét kereső harmincas nő.

Aki összeköti őket, Ádám anyja. És apja. Valamint az ügyvédje. Kusza? na igen, a történet pont ilyen, ugrálunk térben, időben, hol az egyik szereplő szemszögéből éljük meg az eseményeket, hol a másikéból. Belelátunk a csapongó, felelősséget nem vállaló, nagyon érzékeny, de nagyon érzéketlen Ádámba, aki maga a Sohaférfi mintapéldánya. Soha-férfi, aki soha nem akar megállapodni, soha nem tudja, mit hoz a holnap, soha nem vállalja a felelősséget a tetteiért, mindig más a hibás, mindig a körülmények és a nők áldozata, és úgy egyáltalán: ő mindent megérdemel, mindenkinél többre tartja magát. Életét, munkáját már majdnem megirigyeljük, de aztán mégsem.

Éva jelleme épp az ellenkezője. 12 év együttélés után kiteszi őt a pasi, akivel már épp a gyerekvállalás projektje előtt álltak. A munkáját nem különösebben szereti, de megtanulta elviselni, már majdnem maga is elhiszi, hogy jó ott neki. A családja zűrös, ezen már meg sem lepődünk, magától értetődik.

Aztán Ádám egy váratlan esemény miatt teljesen megváltozik, gondolkodni kezd saját sekélyes életén, rájön, mi a fontos valójában. Rendezi emberi és karrier-beli viszonyait, már nem fél az elköteleződéstől, Sohaférfiból Mindigemberré válik -innentől kezdve történet sablonos hepiendbe fullad, de nem bánjuk.

Ha Ádám és Éva nevének egy történetbe keveredését a véletlennel tulajdonítanánk: a történetben feltűnik még Alma és Ábel is. Kedves kis irónia, értékeli az Olvasó az ilyet.

A könyvet köszönjük a bookandwalk e-könyves webáruháznak!