Újpest Városnapok 2014 – beszámoló

Ma, a délutáni tanévnyitó előtt néhány órára ellátogattam a gyerekekkel az Újpest Városnapok rendezvényére. A színpadi programok előtt érkeztünk, de így is sok érdekes lehetőséggel találkoztunk. A rendezvényhelyszíneken még csak lézengtek az emberek, igazán nem volt tömegnyomor.

A Városháza melletti köves téren a sporté volt a főszerep, sport-játékokkal, falmászással, csocsóval várták a játékos kedvű látogatókat. Itt lehetett kipróbálni az óriás társasjátékokat is. Sajnos, nekünk nem volt időnk társasozni, sietnünk kellett.

Óriás társasjáték

A Városnapokon nem csak a testünket mozgathattuk meg, érdekes játékokkal az elménket is megtornáztathattuk, és a környezetünk megismerésére is lehetőségünk volt. A templomkertben állítottak sátrakat a WWF és az Ösvény Oktatóközpont, itt nagyon sokféle érdekes anyaggal várták a kicsiket és nagyobbakat is. Különféle anyagok megtekintésére, kézbevételére és megtapogatására is lehetőség volt, például a tőzeget is megfoghattuk. Megtudhattuk azt is, hogy mi a különbség a márvány és a gránit között. Én véletlenül gránátot mondtam a gránit helyett, de megtudtam, hogy az is egy létező ásvány, méghozzá szép, vörös féldrágakő, ami a Börzsöny patakmedreiben is előfordul.

Templomkert

Az Újpest Városnapokra a metró felől érkezőket egy óriási ÚJPEST felírat is várja. Hangulatos és mókás emlék-fotók készülhetnek itt.

Újpest Városnapok 2014

Mi jól éreztük magunkat. ezért ajánljuk mindenkinek, hogy a hétvégén látogassanak el az Újpest Városnapok rendezvényére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.