Közösségi kertészkedés a nagyvárosban 2.

Újpesti Közösségi Kert - Galopp utca

Az elmúlt két hétben sokat olvastam, hogy melyik növény mellé mit jó vagy rossz ültetni. Ilyen pici területen, amelyen én ültetek különösen érdemes figyelni a jó és rossz szomszédokra, hogy minél több egészséges zöldség és fűszer kerülhessen majd az asztalunkra. Lassan kitaláltam és elültettem amiket terveztem.

Olvastam néhány érdekességet is. Ilyen például a zselés vetés, amely leginkább apró magok vetésénél lehet praktikus. Jövőre biztos, hogy kipróbálom. Idén már nem tervezek több olyan növényt ültetni, amelynek nagyon apró a magja.
Tovább

Közösségi kertészkedés a nagyvárosban 1.

Újpesti Közösségi Kert - Galopp utca

Az utóbbi néhány évben Magyarországon is egyre inkább teret hódítanak a közösségi kert mozgalmak. Egyre több helyen, főleg Budapest belső kerületekben egymás után nyílnak a kisebb-nagyobb közösségi kertek. Évek óta vágyakozva figyeltem az alakuló kerteket, és reménykedtem, hogy a közelünkben is indul ilyen kezdeményezés. 2014 tavaszán átadásra került a közelünkben, Káposztásmegyer szívében egy 14 ágyásos közösségi kert. A napokban derült ki, hogy én is azon szerencsések közé tartozok, akik kertészkedhetnek a közösségi kertben.

Tovább

Brokkolis szendvicskrém

Brokkolis szendvicskrém

Mint előzőleg írtam, elkezdtem kísérletezni szendvicskrémekkel, hogy kicsit változatosabbá tegyem a családunk étkezéseit. Próbálkozásaim nem mindegyike aratott osztatlan sikert, készült néhány “megesszük, de soha többé nem szeretnénk ilyet enni” szendvicskrém is. Szerencsére akadt olyan is, amit már több alkalommal készítettem, és szívesen esszük kenyéren. Ilyen lett a brokkolis szendvicskrémem is.
Tovább