Ötszögletű horgolt kendő

Már a nyári estéken készültem erre az őszi időre. Volt itthon néhány gombolyag zoknikötő fonalam, amelyeknek a színei nekem nagyon tetszettek, de be kellett látnom zokni kötéshez még bátortalan vagyok. Hogy ne legyenek parlagon ezek a szép fonalak, így kendő készült belőlük. Egy nem túl nagy, tarka-barka kendő télire.

A képeken látható kendő 4 gombolyag Socken Effekt Strickgarn fonalból készült. Nem túl nagy a kendő mérete, kb. egy 4 éves gyereknek jó beburkolózni, felnőtteknek inkább csak sál helyett lenne megfelelő méretű.

Ötszögletű horgolt kendő

A fonal tulajdonságai:
Kiszerelés: 50 g/gombolyag
Összetétel: 75% schurwolle (elő gyapjú) 25% polyamid (akril)
Szálhosszúság: kb. 210 m/50 g

Egy kevésbé szellős, inkább melegítő kendőt szerettem volna készíteni, jó nagyot, amibe télen jó beburkolózni. Nem sikerült olyan nagyra a kendő, amilyenre szerettem volna, a fonalam mennyisége véges volt. Mivel már évek óta rakosgatom a fonalat, szinte esélytelen lett volna utánpótlást találni hozzá, ezért megelégedtem egy sál méretű kendővel.

Kicsit alakítottam az eredeti mintán, hogy tömörebb, melegebb kendőm legyen, a szegélye sem tetszett, így azt is lecseréltem. Az eredeti mintákat kitűztem a Pinterest oldalunkon a Kötés – Horgolás albumunkba, Éva horgolt kendő és horgolt szélminta néven keressétek.

Az eredeti mintában két szellős sáv között két sűrű sáv szerepel. Az első két szellős sávot az eszerint horgoltam, de az utána következőknél már két szellős sáv között öt sűrű sávot horgoltam. A szellős sávot 8-szor tudtam ismételni.

Ötszögletű horgolt kendő színekAz általam választott horgolt szegélyhez egy szellősebb kezdősorra volt szükségem, így horgoltam egy sort, amelyet 3 láncszemmel magasítottam, utána jött kettő láncszem, majd egy egy-ráhajtásos pálca az előző sor láncszemébe horgolva. A három saroknál a sarok láncszembe horgoltam egy egy-ráhajtásos pálcát, két láncszemet és még egy egy-ráhajtásos pálcát. Így szépek lettek a kendő sarkai.

A választott szélmintát az utolsó sorra horgoltam rá, a minta ötödik sorától kezdve. A minták angol leírása és a rajzos segítség megtalálható a Pinterest oldalunkon.

Hivatkozás:

http://pinterest.com/magyal/kötés-horgolás/

2 hozzászólás a(z) “Ötszögletű horgolt kendő” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.