Megkóstoltuk -Padlizsán étterem, Esztergom

Ha egy étterem egyszer már csalódást okozott, viszonylag nehezen adok neki második esélyt. Most egy kisebb társaság kifejezett óhajára mégis betértünk a Padlizsán étterembe, ami nálam korábban már elnyerte a “drága, de legalább rossz” címkét, ám kíváncsi voltam, megjavult-e azóta, mióta utoljára ott jártam.

Nem, nem javult meg. Már ott rosszul indult, hogy bár nyolcan voltunk, mégis kénytelenek voltunk két külön asztalhoz ülni, mert a kinti részen nem lehetett asztalokat összetolni (ha az egyik kerek, a másik meg szögletes, elég nehéz, az egyetlen nagy asztal pedig foglalt volt).

Rendelés. Na, az nem ment gördülékenyen, a pincér össze-vissza szaladgált. Egy óvatlan pillanatban mégis sikerült elkapni: citromos alkoholmentes sört kértem. Mire a válasz (a kellően fellengzős hangsúlyt kéretik hozzáképzelni): – Nem tartunk ízesített söritalokat! Hát jó, édes egy komám, akkor hozz sima ásványvizet. Hozott, langyosat. Végülis nem volt 30 fok odakinn, nem kell jegesnek lennie, nem igaz?

Közbevetőleg megjegyzem, a szomszéd asztalnál citromkarikát kért egy úr a vizébe, nem tudtak neki adni. Az oka nyilván az, amiért ízesített söritalokat sem tartanak, gondolom, nincs rá igény :S

Fokhagymakrémlevest rendeltem, a kép mindent elárul arról, miért nem ettem meg:

leves

A kanál szó szerint megállt benne. Mintha tömény rántást küldött volna ki a séf. Gusztustalan. A pirítóst eleve nem is szándékoztam elfogyasztani, de puha volt, nem ropogós, bár égett.

A gyerekek rántott húst ettek krumplival. Ne várjunk esztétikai élményt egy ételtől: a főtt krumplira, arra a pár szemre simán rápakolták a húst. Ami mondjuk kicsit mócsingos volt, de azokat a részeket kivágtuk, nem probléma, azt is kifizettük ugyan, de egészségére a környék kutyáinak.

hus

Semmi flanc

Az én ételem grillezett zöldségágyon grillnyárs csirkéből. A rizst nem kértem. Így kaptam egy nagy kupac grillezett padlizsánt és cukkinit -értem én, hogy a név kötelez, de semmi más zöldség nem volt a piacon? Olajjal legalább nem spóroltak, konkrétan tocsogott benne.

grill

A hús ízességét ne firtassuk

Ezek után sem kávét, sem desszertet nem rendeltünk. Fizettünk (sokat, jóval többet, mint a valós ár-érték arány) és mentünk. Több esélyt nem adok a helynek, legfeljebb tulajdonos- és személyzetváltás után.

A hely legalább szép. Bár a műanyag asztalok és székek eléggé tájidegenek.

padlizsan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.