Horgolt apró játék – Kokeshi

Horgolással nagyon szép és aranyos, akár apró figurát is lehet készíteni. Ezeket az apró figurákat amigurumi-nak is nevezik. Én már nagyon régóta tervezem, hogy kipróbálom egy amigurumi horgolását.  Mostanáig nem volt hozzá elég bátorságom, pedig régóta tetszenek ezek a kis figurák. Ahogy nézegettem a mintákat, rájöttem, hogy az én csekély horgolási tudományommal is bátran hozzáfoghatok az elkészítéséhez.

Olyan figurával szerettem volna kezdeni a próbálkozást, amely nem túl nagy, de lányaimnak mégis örömet szerezhetek vele. Hosszas keresés után egy elég könnyen elkészíthető kokeshi-re (japán baba) esett a választásom. A leírása spanyol nyelvű, de nyelvtudás nélkül is érthető, és egy jó videó is tartozik hozzá. A pinterest oldalunkra kitűztem a leírás elérhetőségét is.

Kokeshi horgolása

KokeshiEz a figura csak láncszemekből és rövidpálcákból áll. A kokeshi elkészítéséhez külön kell meghorgolni a testet, a fejet, a hajat és a kontyot, majd a darabokat össze kell varrni.

Féltem az amigurumi horgolásától, pedig utólag látom, hogy kár volt. Öröm volt készíteni, hamar látszott a formája, hogy mi is lesz belőle.

Akadtak azért buktatói, például az első készítésénél még sokat szenvedtem, hogy minden sorba annyi szem kerüljön amennyinek lennie kell, valahogy mindig több sikeredett. A másodiknál már gémkapcsokat használtam jelölőknek, hogy könnyebben menjen a számolás. Szerencsére az egy-két szem eltérést csak én tudom, a kész kokeshi-n már ez az apró hiba nem észrevehető.

Másik kihívás számomra a szoros horgolás volt. Nagyon kellett figyelnem, hogy kellő szorossággal horgoljak. Én hajlamos vagyok a laza horgolásra, ami egy kendőnél, sálnál nem gond. A kis figuráknak a készítésénél azonban nagyon fontos, hogy tömör legyen a horgolás, mert különben a tömőanyag kikandikálhat a rövidpálcák között. Sokat segített, amikor a fonalhoz ajánlott tűméretnél 1/2-1 számmal kisebb tűt kezdtem el használni. A szoros horgolás hátránya, hogy jóval fárasztóbb a kéznek.

Az biztos, hogy egy ideig még sok végtagú figurákat nem fogok készíteni. Meg kell tanulnom pontosabban horgolni, de ilyen babákat még biztosan készítek ajándékba. Neked hogy tetszenek? Két kisebb lánykám nagyon örült a babáknak.

2 hozzászólás a(z) “Horgolt apró játék – Kokeshi” bejegyzéshez

  1. Gyönyörűek♥♥Velem az a baj, hogy túl szorosan horgolok. Bár kezdő szintű vagyok. Szeretnék én is horgolni egy Kokeshi babát.

    • Kedves Ildikó, itt pont előny ha szorosan horgolsz , biztosan sikerülni fog ha neki kezdesz. Jó alkotást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.