Hétvégi programajánló 93. – 3. Uránia Filmnapok

2015. január 22. és 25. között 3. alkalommal kerül megrendezésre az Uránia Filmnapok, mely a kortárs magyar filmművészek munkáiból kínál ízelítőt. A 2015. évi rendezvény a migráció jelenségét állítja a középpontba, elsősorban a rendszerváltás óta eltelt időszak filmművészeti alkotásainak tükrében.

Program:

3. Uránia FilmnapokAz Uránia Filmnapok rendezői a történeti és a kortárs magyar filmkincs újabb és újabb metszeteinek bemutatását tűzték ki célul.

A négynapos rendezvény január 22-én, a Magyar Kultúra Napján veszi kezdetét. A számos vetítés gazdag filmkínálata mellett kávéházi pódiumbeszélgetések is várják a közönséget. Január 23-án “A migráció kora?” címmel rendezett beszélgetésen különböző, a migráció és a kultúraköziség részterületeivel foglalkozó szakmák és tudományterületek képviselői osztják meg gondolataikat a hallgatósággal.

A vetítések pontos listája és a kapcsolódó programok ismertetője a rendezvény hivatalos honlapjáról letölthető programfüzetben megtalálható.

Helyszín:

Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest VIII. kerület, Rákóczi út 21.

Jegyárak:

A vetítések 50 forintos regisztrációs jeggyel látogathatók, melyeket személyesen a jegypénztárban lehet megvásárolni. Foglalásra van lehetőség, de a lefoglalt jegyeket legkésőbb a vetítés előtti napon a jegypénztárban át kell venni.

Hivatkozás:

www.urania-nf.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.