Hétvégi programajánló 85. – Kockafeszt

2014. november 22-én és 23-án rendezik Debrecenben a Kockafesztet, mely az egyik legnépszerűbb építőjáték, a LEGO köré szerveződik. A fesztiválon minden korosztályt számos érdekes bemutató, játék és verseny vár.

Program:

Kockafeszt 2014 - DebrecenA Kockafeszt mindkét napon reggel 9 órakor megnyitja a kapuit. A Kölcsey Központ színháztermében közel 100 négyzetméternyi terepasztal várja a nézelődni vágyókat.

A látványos terepasztalok, óriás LEGO-szobrok és kiállítások mellett interaktív foglalkozások teszik érdekesebbé a Kockafesztet. Számos építőverseny és “kincskereső” játék is színesíti a programot, melyeknek nyereményei különféle LEGO készletek lesznek. A korán érkezőket, az első 200 látogatót tombolajáték is várja, ahol értékes LEGO készletek találnak gazdára.

A szervezők több játszóházzal is készülnek, ahol gyerekek kedvük szerint építhetnek a LEGO kockákból. A legkisebbekre is gondoltak, őket soft-brick, azaz óriás (10-20 cm méretű) gumikockák várják.

A LEGO Technic és Mindstorms bemutatók a nagyobb gyerekeknek és a komolyabb kihívást kedvelő felnőtteknek lesznek igazán érdekesek.

A rendezvény szerves részét képező börzén kedvező áron lehet majd hozzájutni készletekhez, építőelemekhez és minifigurákhoz. Akár a karácsonyi ajándékokat is beszerezhetjük ezen a két napon.

A Kockafeszt részletes programja a rendezvény hivatalos honlapján megtalálható.

Helyszín:

Kölcsey Központ, Debrecen, Hunyadi utca 1-3.

Jegyárak:

A Kockafeszt 1500 Ft-os napijeggyel látogatható. Belépéskor a látogatók karszalagot kapnak, mely az adott napon többszöri belépésre jogosít. A belépőjegy vásárlásakor többféle kultúra és ajándék utalványt is elfogadnak. A rendezvényt szellemükben vagy mozgásukban korlátozott valamint egy éven aluli gyermekek ingyenesen látogathatják.

Hivatkozás:

klikk.info.hu/kockafeszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.