Hétvégi programajánló 84. – Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár

2014. november 14 és 16. között Örkény városában harmadik alkalommal rendezik meg a Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár rendezvénysorozatát. Az eseményre nem csupán a gasztronómia rajongóit, hanem a szórakozni vágyó fiatalabb és idősebb korosztályt is érdekes programokkal, előadásokkal várják.

Program:

III. Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai NagyvásárAz örkényi Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár mindhárom napján rengeteg program várja a látogatókat. A fesztivál pénteken, 15 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. A fesztivál színpadán éjjel 1 óráig váltják majd egymást a fellépők.

A rendezvény második napja, szombat Ludaskásafőző versennyel indul. A színpadon természetesen egész szombaton változatos és érdekes műsor vár majd minden korosztályt. A népdal és néptánc előadások mellett, koncertet ad majd a Neoton együttes is.

A zárónapon, vasárnap hirdetik ki a 2014. év Forraltborát. Az utolsó napra marad elég érdekesség a színpadon is, számos fellépő mellett Kowalsky meg a Vega és a Műszakváltás is koncertet ad.

A borutcában a látogatók mindhárom napon különlegesebbnél, különlegesebb borokat, forralt borokat kóstolhatnak és vásárolhatnak. Akár karácsonyi ajándéknak sem utolsó egy-egy különleges palack. A piaccsarnok területén magyarországi kézműves élelmiszerekből és egyéb termékekből lesz széles választék.

A programok részletes leírás megtalálható a rendezvény hivatalos weboldalán.

Helyszín:

Örkény központjában, a fő utak mentén és a piaccsarnok területén.

Jegyárak:

A rendezvény ingyenesen látogatható.

Hivatkozás:

forraltborfesztival.hu