Hétvégi programajánló 77. – Mihály napi búcsú

2014. szeptember 27-én tartják Kispesten a Mihály napi búcsút. Ezen a napon igazi vásári forgatag lesz a kispesti Templom téren. Érdekes színpadi előadások és változatos programok várják a kicsiket és a nagyokat.

Mihály napi búcsú

Program:

A kispesti Mihály napi búcsú színpadán egymást követik majd az előadások. Fellép többek között a Bergengóc Zenegóc társulat,  a Kaltenecker zenekar és Szalóki Ági és zenekara is.

A színpadi programok mellett a nagyon sok, gyerekeket és felnőtteket is megmozgató programmal várják a látogatókat. Többek között lesz népi játszóház és állatsimogató. A kukorica játszóházban a vendégek megismerkedhetnek a kukorica fosztással, morzsolással és a liszt készítésével. A városi gyerekeknek ezek igazán különleges élmények lehetnek.  Több helyszínen lesznek kézműves játszóházak, ahol oktatók segítségével is alkothatnak majd az ügyesebb kezű gyerekek.

Nem létezhet búcsú körhinta nélkül, így lesz fa-körhinta, ami ugyan nem forog túl gyorsan, de mégis jó móka bekucorodni egy fonott kosárba és pörögni kicsit.

A rendezvényen a hagyományőrző önvédelmi sport, a Baranta művelői is egész nap tartanak bemutatókat és foglalkozásokat.

Ha már búcsú, akkor a sok játék és szórakozás mellett a rendezők gondoltak a hasakra is. Kipróbálhatjuk a perecsütést, a borászati bemutató mellett Szarka János Zsolt sajtkészítő mester kiváló sajtjait is megkóstolhatjuk.

A Mihály napi búcsú részletes programja megtalálható a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház weboldalán.

Helyszín:

Budapest, XIX. kerület, Templom tér

Jegyárak:

A rendezvény ingyenesen látogatható.

Hivatkozás:

www.kmo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.