Horgolt korona farsangra

Horgolt korona

Idén nagyon hosszúra nyúlik a farsangi időszak, majdnem két hónapig tart. Nagyon örültem ennek, mert úgy gondoltam, így bőven lesz időm elkészíteni a jelmezünket. Igen ám, csak egy kiscsoportos óvodás még nagyon szeszélyes tud ám lenni. Kezdtük azzal, hogy ő fehér cica szeretett volna lenni, ehhez be is szereztem minden hozzávalót, hogy majd el tudjam készíteni a farkincáját, füleit, és lett volna hozzá édes tüllszoknya is. Tovább

Valentin nap

A Valentin nap a mi kultúrkörünkben egy viszonylag új ünnep, az 1990-es évektől jelent meg Magyarországon. Bálint naphoz tartozott régen is népi jóslás, hiedelem, bár ez nem a szerelemhez, hanem az időjárás alakulásához köthető. Kell-e nekünk Valentin nap? Mi közünk van ehhez az alapvetően angolszász ünnephez?

Tovább

Hétvégi programajánló 45. – Budapesti Halfesztivál

A Budapesti Halfesztivált idén már második alkalommal rendezik meg. 2014. február 13. és 16. között a halaké lesz a főszerep a Nemzeti Múzeum környékén. A rendezvény tavalyi nagy sikere miatt idén hosszabb ideig tart és nagyobb területet foglal el a fesztivál.  A fesztiválon nem csak gyönyörködhetünk a halakban, hanem a résztvevő cégeknek hála sokféle halétel is megkóstolható és megvásárolható lesz. Aki nem szereti a halat, az sem maradhat éhen, finom rétesekkel is várják a látogatókat.
Tovább

Valentin napi filmajánló

Valentin nap

A Valentin napot, vagy ahogy hazánkban szívesebben nevezik a Bálint napot sokféleképpen megünnepelhetjük. Hazánkban az 1990-es évektől kezdve lett egyre népszerűbb ez az ünnep. Vehetünk szebbnél-szebb ajándékokat, vagy együtt tölthetünk néhány kellemes órát. Mi az együtt töltött perceket, a közös élményeket szeretjük a legjobban, például a közös mozizást.
Tovább